A szamárcsontvázakat 2003-ban fedezték fel Abüdoszban, az első fáraók egyikének temetkezési helyén. Fiona Marshall antropológus szerint igen kevés temetkezési komplexumot találtak meg az első fáraók korából. "Senki nem számított arra, hogy néhány, a legmagasabb rangú sírban szamarakra lel".
Az ásatásokat végző kutatók - akik arra számítottak, legalább emberi maradványokat, és valószínűleg nemesi leszármazottakat találnak - meglepődtek, amikor olyan temetkezési helyszínre bukkantak, mely tele volt szamarakkal. A kutatók csak nemrégiben tudták részletesen megvizsgálni a csontokat, melyek felfedték a felfedezés igazi jelentőségét. A csontvázak ugyanos a vad szamarak háziasításának első, nyilvánvaló bizonyítékát nyújtják.
A szamár az Equidae családba tartozik, mely felöleli a lovakat, zebrákat és afrikai vadszamarakat, melyek a háziasított szamarak ősei. (Az öszvér a hím szamár és a nőstény ló utóda). A genetikai vizsgálatok és egyéb kutatások a szamarak afrikai eredetére mutatnak rá, mintegy 6000 évvel ezelőtti dátummal. A vadon elérhető húsforrásból, tanulékony emberi segítséggé történő helycsere pontos idejét és helyszínét azonban igen nehéz meghatározni.
Először is, a több ezer évvel ezelőttről származó szamárcsontvázak igen ritka leletek. Emellett a kutatók szerint igen nehéz meglátni azon változásokat, melyek a vadállatot megkülönböztetik a háziasított egyedtől. Néhány, elszigetelt szamárcsonton korábban végzett vizsgálat a méretet tekintette a háziasítás jelének. A kisebb méret a feltételezések szerint kapcsolatba hozható a zsúfoltan élő, dolgos, háziasított állatokkal. A temetkezés időpontja egy másik homályos adat. Marshall szerint, az egyiptomi nemesség jóval a szamarak háziasítása után is vadászott afrikai vadszamarakra, így mindkét faj előfordul az egyiptomi helyszíneken.
Az új vizsgálatban, az egész csontvázak lehetővé tették, hogy a kutatók kontextusban vizsgálják meg a csontokat annak érdekében, hogy képet kapjanak arról, mi volt az állatok szerepe olyan hosszú idővel ezelőtt. Marshall és kollégái az abüdoszi csontvázakból származó csontokat hasonlították össze 53 modern szamáréval és afrikai vadszamár-csontvázakkal. Az eredmények azt sugallták, hogy az abüdoszi szamarak hasonlóan nézhettek ki, mint a szomáliai vadszamarak, melyek az afrikai vadszamarak alfaját képezik, és ma is élnek. Ez azt jelentené, hogy az abüdoszi szamár legalább 1.2 méter magas volt vállánál, és legalább 272 kilogrammot nyomott. Összehasonlításképpen, a zebra körülbelül, ugyanezen vállmagassággal rendelkezik, és akár 430 kilót is nyomhat.
Ugyanakkor az ízületek és egyéb csontos jellegzetességek kopása azt jelölte, hogy az állatok nehéz terheket cipeltek, hasonlóan napjaink szamaraihoz. A szamár minden teherviselő ízülete a kopás jeleit mutatta, ami olyan mértékű elhasználódásra utal, hogy az ízületek védőszövete - a porc - egyszerűen elkopott. A kutatók észlelték a vállak mögötti csigolyacsontok ízületi gyulladását is, általában ide helyezik a terheket.
Míg nem voltak éppen fiatalok, a szamarak elég idősek sem voltak ahhoz, hogy életkoruk igazolja a csontkárosodást. Az állatok becsült életkora 8-13 év közé esett, amikor elpusztultak. A szamarak, mint teherhordó állatok a teherszállítás legkorábbi példáit reprezentálhatják. "Ez az első bizonyíték arra, hogy a szamarak terhet szállítottak, ami azért is fontos, mivel ők voltak az első fuvarozó állatok" - mondja Marshall.
A fuvaros szamarak fontosságát támasztja alá a csontvázak temetkezési helyszíne. A kutatók azon gondolkodnak, hogy az állatok vagy Narmer, vagy Aha király sírjával vannak kapcsolatban. Narmerről tudják, hogy ő egyesítette Felső- és Alsó-Egyiptomot, és hozta létre a világ első nemzetállamát. "A csonvázak azt sugallják, hogy a szamarak nagy fontossággal bírtak a
Fáraó és a korai egyiptomi állam számára" - mondja Marshall. Nagyon valószínű, hogy az ilyen típusú, szárazföldi szállítási mód ténylegesen segített az állam integrálásában.
